A WEB 2.0 JÖVŐJE ÉS A SZEMANTIKUS WEB
A 2007. április 27-i in4-konferencia tanulmányai
Szerkesztette Tóth Tünde és Vaskó Péter
Budapest, Bibliopolisz, 2007

Tóth Tünde & Vaskó Péter TÓTH Tünde & VASKÓ Péter
a kötet szerkesztői

VASKÓ Péter VASKÓ Péter, M.A.
főszerkesztő
EMIR

SZAKADÁT István, C. Sc. SZAKADÁT István, C. Sc.
egyetemi docens

BME GTK
Szociológia és Kommunikációs Tanszék – MOKK

 Tulajdonnévterek...
DUDÁS Anikó, Ph.D. DUDÁS Anikó, Ph.D.
egyetemi adjunktus

PPKE BTK
Nyelvészeti Intézet

GUSZLEV Antal GUSZLEV Antal, M. S.
főiskolai adjunktus

Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar
Térinformatikai Tanszék
LUKÁCS Lilla LUKÁCS Lilla, M. S.
tudományos segédmunkatárs

MTA Történettudományi Intézet
Történeti Atlasz

SALGÁNÉ MEDVECZKI Marianna, Ph.D. SALGÁNÉ MEDVECZKI Marianna, Ph.D.
egyetemi tanársegéd

DE IK
Komputergrafika és Könyvtárinformatikai Tanszék

FODOR János, Ph.D. FODOR János, Ph.D.
egyetemi tanársegéd

ELTE BTK
Könyvtártudományi Tanszék

Tóth Tünde, Ph.D. TÓTH Tünde, Ph.D.
egyetemi adjunktus

Pannon Egyetem BTK
Magyar Irodalomtudományi Tanszék

Dudás Anikó: Tulajdonnévterek – könyvtári és filológiai ütközések[*]

„A Ploutarhos verzió, bárhonnan is van, rossz. A görög KHI betűt soha nem láttam H-nak átírni (más a hangértéke), inkább írják át CH-nak vagy KH-nak. Nekem az utóbbi kettő közül mindegy, melyiket választja, de a legelső variáns elég rosszul hangzik.”

(Egy klasszika-filológus e-leveléből, 2004.)

A klasszika-filológus heves reakcióját Plutarkhosz nevének furcsa alakja, a Ploutarhos írásmód váltotta ki egy bibliográfiai jegyzék láttán. A jegyzékben az ókori auktor neve a szokásos szerző: cím bibliográfiai formula rendje szerint szerepelt elöl, és szokás szerint következett utána a könyv címe, ezúttal egy Plutarkhosz-értekezés magyar nyelvű szövegkiadását jelölve:

Ploutarhos: Az erkölcsi erény.

A Ploutarhos verzió a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 1968-ban kiadott görög transzliterációs szabványa szerinti átírás követésével keletkezett, a szóban forgó jegyzék ugyanis a könyvtári gyakorlatot meghatározó nem-zetközi bibliográfiai leírási szabvány szerint készült. [1] Πλούταρχος görögről latin betűkre való átírása az ISO szabvány 1997-ben kiadott újabb változata szerint már más névalakot, a Ploutarchos formát eredményezi,[2] és a magyar katalogizálási előírások szerint ez a névalak lesz a katalógusokban az egyik legfontosabb rendezőelem, az ún. egységesített besorolási adat.

A bibliográfiák és más referensz források rendezőelemét képező két legelemibb tulajdonnév a személyek és a művek „neve”, vagyis a művek címe. Hamar kitűnik, már ha csak e két névféleségre korlátozzuk is figyelmünket, hogy jelölésmód vonatkozásában a könyvtári és filológiai szemléletek különböznek, eltérések bőven akadnak a két területen belül is, az eltérő célok, konvenciók ütközésekhez, más-más névírási gyakorlathoz vezetnek.

A tulajdonnevek kulcsfontosságú szerepet töltenek be az információszervezésben, legyen szó egyetlen hosszabb-rövidebb hagyományos bibliográfiai listáról, homogén adattárról vagy több adatbázist egyesítő, illetve körkereséssel lekérdezhető integrált rendszerről. Milliós nagyságrendű az a névállomány, amely a különféle dokumentációs adatbázisokban többé-kevésbé strukturált formában már benne van. Mindez azért érdemel figyelmet, mert amikor felmerül a már meglévő névkincs kölcsönös felhasználhatóságának, „újrahasznosításának” gondolata, a mai technológiai eszközök pedig lehetővé is teszik az adattárak egyesítését, közös építését és közös felhasználását, e törekvések közben számos nehézséggel kell számolnunk. E nehézségeket az ortográfia, a funkcionalitás és az integráció szempontjából kísérelem meg felvázolni.

  Ortográfia

A nemzetközi szabványajánlások eredményeként az újkori és modern neveknél többnyire egységes, ám nem teljesen problémamentes névkezelést látunk a különféle országok katalógusaiban. Problémát okozhatnak a felvett, az összetett nevek, a megkülönböztető betűk, az álnevek, az azonos nevűek, a több nevű személyek. Mindemellett a történeti korszakokhoz kapcsolódó névanyag rendkívül változatos formában jelenik meg mind a dokumentációs rendszerekben, mind a filológiai produktumokban. A névhasználat és a nevek írásmódja is korszaktól, az egyes nemzetek gyakorlatától, a közismerettől vagy más konvenciók érvényre jutásától függően is váltakozik.

A könyvtári névírást az erős szabályozottság jellemzi. Magyar könyvtári szabványok a személynevek, a művek címe, a testületek és a földrajzi nevek besorolási adataira vonatkozóan kerültek kiadásra,[3] ezek a szabványok részletes utasításokat tartalmaznak az egységesített névformák írásmódjára, alakjára, szerkezetére vonatkozóan. A bibliográfiai leírás személynevek besorolási adatait részletező szabvány (MSZ 3440/2 ) személynév-tipológiája:

  • Modern nevek
  • Történelmi nevek
  • Uralkodók, uralkodóházak tagjainak neve
  • Vallási nevek
  • Írói nevek, művésznevek és álnevek
  • Pótnevek (névhelyettesítő megjelölések).
  • A szabvány egyes névtípusok elemeit aprólékosan megkülönbözteti (családnév, egyéni név, patronima, névelőzék, összetett családnév stb.), olyan szempontból is, hogy mi minősül rendszónak, azaz elsődleges besorolási elemnek, és mi minősül „egyéb névelemnek”, azaz mi a rendszónak nem minősülő elem. Elkülöníti a szabvány a különféle „kiegészítő” (például a kronológiai kiegészítő adatokat) és az egységesített névhez nem tartozó különféle elemeket is, mint a megszólító, kitüntető és tudományos fokozatot jelölő címeket, a nemesi neveket és címeket, foglalkozásra, méltóságra vonatkozó kifejezéseket, a származási vagy működési helyre utaló kifejezéseket – a kivételek hosszú sora általában a történelmi nevekhez tapad.

    Az erős szabályozottság ellenére a katalógusokban nem egységes az „egységesített besorolási adatok”[4] formája. A nem latin írásrendszerek latinra történő átírása a könyvtári rendszerekben áthidalja az írásrendszerek ütközésének problémáját: a különböző írásrendszerrel megjelent művek tételei ezzel az eljárással „egybeoszthatók” a latin írásrendszer szerint felállított katalógus többi tételével.

    Azonban az átírásoknak is vannak változataik. Arisztotelész a régebbi nemzetközi átírás szerint Aristotelēs (ISO: 1968), az újabb szerint Aristotelīs (ISO:1997) lesz. Plutarkhosz esetében az újabb átírási szabványnak megfelelő Ploutarchos forma már közelebb áll a filológiai konvenciókhoz – legalábbis a khí>>ch megfeleltetést tekintve –, ám a filológiai hagyományokkal ekkor még mindig ütközik az omikron-üpszilon betűcsoport -ou-ra történő átírása.[5] Az eredeti írások megjelenítésének lehetősége a digitális eszközökben immár visszatéríti a cédulás formájukban a legtöbb helyen már felszámolt, a kiadványok eredeti írásrendszere szerint különállóan épített katalógusokat, amelyekben a szerző nevét származásának megfelelő nyelven és írással, valamint a művek címét is a textus kiadása szerinti nyelven és írással adták meg.

    A filológia körében nem ismertek és nem is használatosak a könyvtári gyakorlatban alkalmazott szabványok. Nem alkalmazzák például a nem latin betűs nevek átírására a betűhív átírás elveit, így a reverzibilis betű-betű megfeleltetés elvét követő transzliterációs szabályzatokat sem ismerik. A szövegkiadásokban, tudományos közleményekben a fonetikus átírás (transzkripció, Plutarkhosz), a hagyományos latin névjelölés (Plutarchus) vagy az aktuális szöveg nyelve, illetve az olvasóközönség által ismert közkeletű névforma használatos (mint például a Plutarch az angol és a német nyelvben).

    Plutarkhosz esete már önmagában is jól szemlélteti a könyvtári tájékoztatási célú névírás és a filológiai nézőpontok ütközését: a könyvtári tájékoztatás a nyelvi, nemzeti miliőket átívelő nemzetközi konszenzusra – egyféle nyelvek fölöttiségre, transzlingvális megoldásokra – törekszik, emellett igyekszik számba venni a névváltozatok sokaságát úgy, hogy azokat összegyűjti a katalógusrendszerek névrekordjaiba és hozzákapcsolja az információszervező funkciókkal felruházott adatelemekhez. A filológia ezzel szemben mindig egy adott nyelvhez, szöveghez és szövegkörnyezethez kötődik, lételeme a textualitás, és feltétlenül igazodik a megcélzott felhasználói kör kompetenciáihoz.

    A könyvtári szabvány keretrendszerének alkalmazása strukturált adatelemekből építkező névállomány létrejöttét eredményezi, amelyben a névelemek, névtartozékok és kiegészítő adatok az adott névtípustól függően egységes szerkezetben szerepelnek.[6] A szerkesztett névforma olykor jelentősen eltávolodik a természetesnyelvi előfordulásoktól, már-már kód jelleget ölt, és beépül az információkereső nyelv szókincsébe. A név efféle mesterséges szerkesztettsége a legszembetűnőbben talán az uralkodók kreációs névformáján keresztül szemléltethető. Egy ragadványnevén ismert magyar király, Könyves Kálmán esetében ez így alakul:

    Kálmán (Magyarország: király) I., Könyves

    A HUNMARC könyvtári számítógépes csereformátum struktúrájában:

    100 00$aKálmán$cMagyarország: király$bI.$gKönyves[7]

    Egy másik probléma: Janus Pannonius – tudjuk: felvett humanista név. Ez a névalak a magyar közismerettel megegyező, megszokott forma. Furcsállnánk is, ha manapság Csezmiczei János állna egy szócikk élén. A szomszédos Horvátországban viszont Ivan Česmički az előszeretettel használt névalak a Janus Pannonius-kiadványokon, és ugyanez szerepel fő rendezőelemként a horvát nemzeti katalógusban is,[8] emlékeztetve bennünket arra a körülményre, hogy Cesinge Jánost egyidejűleg tekinthetjük hungaricumnak, italicumnak és croaticumnak, és arra is, hogy a régi korok auktorai mint válhatnak a különféle jelenkori kulturális identitások reprezentációivá.[9]


    1. ábra: Janus Pannonius névrekordja a Francia Nemzeti Névadattörzsből (autorizálási fájlból)

    Könnyű belátni: a legkirívóbb ehhez fűződő probléma az, hogy a szabványos névalakok nem mindig egyeznek meg a keresőrendszert használók kulturális, konvencionális és egyéni mentális ismereteivel. A könyvtári „helyes” forma az, amely megfelel a szabványelőírásnak, de ha valamelyik rendszerben nem a szabványos formát használják, hanem valamilyen más konvenciót érvényesítenek, akkor ott a „helyes” forma az, amelyik az előző előfordulással megegyezik, ha pedig új elem felvételéről van szó, akkor azt az illető hagyomány vagy megegyezés irányelvei szerint szerkesztik meg. A felhasználó előtt a „helyes” forma az a forma, amelyet ő ismer és használ, a filológus előtt az a „helyes” forma, amely az irodalmi kánonokban szerepel, de amely esetleg kánononként is váltakozhat, a számítógépes keresési folyamatban pedig az a forma, amelynek mintája karakterhelyesen illeszkedik a névállomány valamely adategységéhez, aztán attól függően, hogy ez az illeszkedő adategység rendelkezik-e valamilyen adatkapcsolattal – például más névformák felé –, átirányíthatja az érdeklődőt valamely más „helyes” névalakhoz, amely akár külön bibliográfiai identitást is reprezentálhat. Ez utóbbi iskolapéldájaként az Aliz Csodaországban szerzőjét szokták emlegetni: a meseíró Lewis Carroll ugyanis Charles Lutwidge Dodgson matematikus írói neve. Esetében ugyanazon személyről, de két különböző bibliográfiai identitásról van szó.[10]



      Funkciók

    A tulajdonneveket rendező és visszakereső elemekként régóta használják a könyvtáros mesterségekben. A szerzőségelvű katalogizálást ókori elődeinktől örököltük, a betűrendes névlajstromozás a mai napig nélkülözhetetlen rendezési eljárás. A szerzők neve belépési pontként – hozzáférési pontként funkcionál nemcsak a könyvtári rendszerekben, hanem más tájékoztató forrásoknál is: maga a név a referenciális vonatkozásain túl azt a technikai hozzáférési pontot képezi, amely továbbjuttatja az olvasót egy katalógustételhez vagy a személy adatlapjához (rekordjához), de ennél a pontnál futnak össze a névhez fűzött bibliográfiai tételek vagy az olyan információk, amelyek tovább irányítják az olvasót a releváns adatokhoz. E funkciók hasonlóképpen jelentkeznek az irodalmi referensz forrásoknál is: egy irodalmi lexikon is a szerzők tulajdonnevéhez fűzi az életrajzi adatokat, a munkásság leírását, az irodalomtörténeti értékelést tartalmazó szócikket, a szerző műveinek listáját és a recepciótörténeti bizonyságokat. Összefoglalja azt a jelentéstartalmat, amelyet kulturális ismereteink szerint az adott névhez kötünk. Online környezetben gyors, könnyed és egyéni útvonalakon bejárható műveletekkel gombolyíthatók fel mindezen információk.

    A tulajdonnévnek az információs rendszerekben kettős feladata van: (1) A felhasználó számára szemantikai tartalmat kell közvetítenie a személyről, a műről. E feladatot oly módon kell teljesítenie, hogy az entitás egyértelműen azonosítható és más, ugyanolyan nevű entitásoktól megkülönböztethető legyen. A tulajdonnév ebben a szerepkörben megnevezéssel, írásos nyelvi képpel reprezentál valamely entitást. (2) A névnek organizáló szerepköre is van a bibliográfiai információs rendszerben, amennyiben összegyűjti és összekapcsolja az összetartozó dolgokat és hozzáférési pontot is képez.

    A tulajdonnév szemantikáját taglaló tanulmányok megállapítják, hogy a tulajdonnév elsődleges funkciójának tekintett identifikáláshoz nem elegendő a puszta lexikális megnevezés: a személy, egy szerző vagy egy mű azonosítása tulajdonképpen előzetes tudás és adott kontextus alapján megy végbe.[11] Ezt a célt szolgálják tulajdonképpen az életrajzi leírások és más szöveges leírások is, amelyek a filológiai műfajokban mondatokkal, magyarázatokkal, szöveges utalásokkal veszik körbe a tulajdonnevet, és ezzel teszik lehetővé a név interpretálását. A személyek egyértelműsítését a könyvtári hagyományban a nevek mellett megadott kiegészítő adatok és egyéb névelemek kötött szerkezetű közlése valamint a keresztutalózási technika segíti. A születési és halálozási év, a működés vagy származás helye, a foglalkozásra utaló kifejezés, a név szerves tartozékának tekinthető egyéb elemek – mint pl. az állandósult melléknevek – és a névhez szorosan nem kötődő partikulák (rokonsági jelzők, címek, méltóságok stb.) rögzítése is ugyanezeket a célokat szolgálják. Az auktorok „bibliográfiai identitására” vonatkozó szemantikai jelentést tovább pontosítják és részletezik a kapcsolódó bibliográfiai tételek és más információk a szerzőről és műveiről.

    Néhány példa a könyvtári névkezelés modellje alapján:

    Névváltozatról utalás a kitüntetett formára:

    Homérosz
    ‘Omēros
    lásd → ‘Omīros (i.e. 8. sz.)

    Álnévről utalás a valódira:

    Örömfy Vidor
    Sólyom Sándor
    Borostyán
    Dalma
    Rónai
    Sió[12]
    lásd → Petőfi Sándor (1823–1849)

    Csokonai Lili → lásd Esterházy Péter (1950–)

    Ha az álnév differenciálandó bibliográfiai identitást jelent:

    Csokonai Lili
    lásd még Esterházy Péter (1950–)

    Esterházy Péter
    lásd még Csokonai Lili

    Carroll, Lewis (1832–1898)
    lásd még Dodgson, Charles Lutwidge (1832–1898) [matematikai művek szerzőjeként]

    Dodgson, Charles Lutwidge (1832–1898)
    lásd még Carroll, Lewis (1832–1898) [irodalmi művek szerzőjeként]

    A művek egyedi megnevezésére az „egységesített cím” hivatott, amely általában az eredeti, illetve a mű első kiadásakor adott cím (Lewis Carroll, Alice’s adventures in Wonderland), ilyen hiányában valamely kánon alapján megállapított konvencionális cím (Biblia. Ószövetség; az ismert Bornemisza-mű esetében a rövid Ördögi kísértetek forma, a teljes Ördögi kísírtetekről avagy Röttenetes utálatosságáról ez megfertéztetett világnak cím helyett; Arisztotelész A lélek c. műve esetében a katalógusban érvényre juttatott elvektől függően: De anima, Peri psuhēs vagy Peri psychīs).[13] A filológiai konvenciók ezzel szemben az olvasó nyelvi és kulturális kötődéseit és a tárgyát képező textust előtérbe helyezve, a közös élőnyelvi és tudományos ismerethez közelibb megoldásokkal élnek (Ószövetségi Szentírás; A lélek, A lélekről, De anima).

    A priorizált hozzáférési pontok fókuszálják az összetartozó információkat: a kitüntetett névformákhoz rendeződnek például a szerzők művei (work), a művek különféle kifejezési és megjelenési formái (expression, manifestation), valamint az auktorok/művek és recepciójuk megnyilatkozásainak szurrogátumai. Egy-egy mű különféle megtestesülésének az ősműtől eredeztető felsorakoztatása – például a kiadásváltozatok, fordítások, átdolgozások – vagy valamely mű kritikai fogadtatásának követése a műcímek kontrollált számbavételét is feltételezi.[14] A szellemi alkotás alapegységéből kiinduló analitikus reprezentálás igénye hangsúlyosan jelenik meg az 1990-es évektől kiteljesedő entitásközpontú katalogizálási szemléletben. A dokumentumok világára implementált entitás–kapcsolat konceptuális modellt tartalmazza az FRBR-tanulmány (Functional Requirements for Bibliographic Records – A bibliográfiai rekordok funkcionális követelményei).[15] A besorolási rekordokra is kiterjesztett modell (Functional Requirements of Authority Data – Az autorizálási (besorolási) adatok funkcionális követelményei, FRAD) meghatározza a bibliográfiai/dokumentációs információs rendszerek tárgyát képező entitásokat, attribútumaikat és felállítja kapcsolatrendszerük modelljét.[16]

    A katalógusok manuális korszakából öröklődően a monografikus kiadványok katalogizálási alapegysége a könyvkereskedelembe kerülő, ISBN számmal megjelölt kiadási produktum. A cédulakatalógusok korában az ún. csoportképzéssel kerültek egy helyre a szerzők műveinek különféle változatai, a művek különféle kiadásai.[17] Az elektronikus katalógusok e tekintetben visszafejlődésről tanúskodnak: ’a mű’ szempontú keresés esetleges vagy elsikkad.

    Az FRBR-re alapozó, új szemléletű FRAD komplex viszonyrendszerbe helyezi az entitásokat, újból felébresztve ’a mű’ szempontú rendezéstechnika igényét. Megkülönbözteti a

  • bibliográfiai univerzum entitásait, amelyeket nevük és/vagy azonosítójuk révén ismerünk, és amelyeket a katalógusrendszer hozzáférési pont(ok)ként tart nyilván;
  • a bibliográfiai entitásokat, ezek a személy, család, testület, mű, kifejezési forma, megjelenési forma, példány, fogalom, tárgy (objektum), esemény, hely;
  • a hozzáférési pontok tartalmi és formai jellemzőit meghatározó entitásokat, ezek az alkalmazott szabályzatok és az adatgazda intézmények/intézetek.[18]
  • Azt a tevékenységet és folyamatot, amelynek során az entitást leíró adatok megfelelő funkcionalitással felruházva a katalógusrendszerben alkalmasakká válnak az információszervezésre, a könyvtártudományban autorizálásnak (authority control) hívják. A tevékenység a katalogizálók szemszögéből egyfajta szótári gondozást jelent: az entitás azonosítását, azonosító és leíró adatainak regisztrálását; a névváltozatok számbavételét; a kitüntetett hozzáférési pont kiválasztását, egyeztetését a követendő szabvánnyal, a névállományban már meglévő formákkal, az újonnan bekerülő adatokkal és a filológiai kutatások régebbi és új eredményével; mindezek összevetését a feltételezett használói kompetenciákkal; az entitás azonosításához nélkülözhetetlen tények feljegyzését, továbbá egy sor kapcsolati elem megadását. A bibliográfiai architektúra fő konzoljaihoz így szervezetten és szervesen kapcsolódhat

  • a névvariáns a kitüntetett névalakhoz,
  • a név a bibliográfiai tételhez, a mű kiadásaihoz,
  • a név a mű kitüntetett hozzáférési pontjához.
  • A besorolási adatok és rekordok állománya külön korpuszba rendeződve képezheti a név-adattörzset, az autorizálási fájlt (authority file), mondhatjuk úgy is: a könyvtári alkalmazások névtereit. E névterek összessége

  • kontrollált névállományt jelent,
  • tartalmazza az azonosító elemeket, leírásokat (kontextusra utalást),
  • hozzáférési pontokat és adatkapcsolatokat tartalmaz,
  • információtartalmával tájékoztatja a felhasználót,
  • koordinálja a keresést és az információszervezést.
  • Az alábbi táblázat Plutarkhosz Az erkölcsi erény c. morálfilozófiai értekezésének bibliográfiai felfűzéséhez mutat be egyszerűsítve néhány potenciális szerző/cím „hozzáférési pontot”:[19]

    Πλούταρχος

    Περί τῆς ἠϑικῆς ἀρετῆς

    Görög írás

    Plutarkhosz

    Az erkölcsi erény

    Magyar szövegkiadás

    Ploutarhos

    Peri tēs ēthikēs aretēs

    transzl., ISO:1968

    Ploutarchos

    Peri tīs īthikīs aretīs

    transzl., ISO:1997



      Integráció

    A digitális könyvtári és bibliográfiai tájékoztatási rendszerekben hatalmas nagyságrendű strukturált adat van szerzőkről, műveikről. Természetszerűleg vetődik fel (világszerte) annak gondolata, hogy ez az adatkincs válhasson egy többcélúan is felhasználható névtérré.

    Ha csak a magyarországi helyzetképre vetünk egy futó pillantást, már akkor is szembeötlik az, hogy a könyvtári adatbázisok jelentős adatvagyonnak tekinthető név- és műcím-korpusszal rendelkeznek. Az „egységesített” vagy „kitüntetett” pozícióban álló név- és címadatok kulcsfontosságú információszervező elemek, viszont rendkívül nagy nyelvi és alaki változatossággal jelennek meg. A homogenitás hiánya jelentős problémát képvisel az adatbázisok integrációjakor. Egy 2004-ben lefolytatott vizsgálat tanulságai szerint[20] az intézmények jelentős munkaidőt és szaktudást fordítanak az autorizálási adatállományok kialakítására, karbantartására, miközben a régi névanyag ellenőrzésére kétszeres erőbefektetésre van szükségük. E munkához a hagyományos, nyomtatott referenszműveken kívül ugyanolyan mértékben használják már az információs korszak újabb tájékoztató forrásai közül a szabadon elérhető internetes bibliográfiai adatbázisokat, de viszonylag kis mértékben veszik igénybe a speciális autorizálási adattárakat. A külső forrásból származó ilyen jellegű információk újrafelhasználásának szakmai kultúrája nem terjedt el széles körben. Az adattárakból felülvizsgálat és változtatás nélkül csak a Magyar Nemzeti Bibliográfiából nyert adatokat veszik át. A sajátjukhoz hasonló érdekeltségű más katalógusokból is merítenek adatokat, a közös katalogizálási rendszer tagjai pedig változtatás nélkül veszik át egymás adatait akkor, ha a helyi adatformálási igényekkel megegyezik a forrásbázisok szerkesztési módja. A besorolási rekordok átvétele vagy adattartalmuk kölcsönös felhasználásának mértéke azonban jóval elmarad a bibliográfiai rekordok adatcseréjétől, s hasonlóképpen a művek autorizálása, egységesített címmel való regisztrálása jóval elmarad a személyek besorolási rekordjainak építésétől. Hogy az FRBR-koncepció modellje szerint a műnek olyan alapformája lehessen, amely alkalmas a reprezentálásra, az a feltétele, hogy ez az adatelem kötelezően szerepeljen a rendszerekben.

    A világ egyik legnagyobb tulajdonnév-tereket, illetve személyneveket integráló projektje, a Virtual International Authority File (VIAF), amely három nagy bibliográfiai szolgáltató: a Die Deutsche Bibliothek (DDB), a Library of Congress Name Authority File (LCNAF) és az Online Computer Library Center (OCLC) névállományát egyesíti. Az adatbázissal az angol és a német nyelvterület különféle katalogizálási szabályzata alapján gondozott névanyag válik bekapcsolhatóvá a keresési folyamatokba. A projekt az országonként, konvenciónként, nyelvenként különböző alapformák és névvariánsok, valamint a nevekhez kapcsolódó intellektuális adattartalmak összekapcsolására helyezi a hangsúlyt. Az adatok kinyerésekor a felhasználói beállítás függvényében más és más lehet az aktuálisan megjelenítendő adat formája, attól függően, mi a preferált nyelv, írásrendszer, helyesírási változat. Akár Braille-írásos, illetve hangos megjelenítésre is lehetőség nyílik, a transzliterációnak pedig már nem az „egységesített besorolási adat” megformálásánál lesz jelentősége, hanem az eredeti írásrendszert nem ismerők számára tehet jó szolgálatot az adatok kiolvasásához. A VIAF univerzálisan használható névállománya az innovatív technológiákra épülve a szemantikus web építőkockájává válhat.[21]

    [22]

    A magyarországi integrálható névállományok között meg kell említenünk az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisában épülő fájlt, amely viszont csak a hungarus szerzőkről tartalmaz különálló besorolási rekordot, a fejlesztés alatt álló közös katalógusok névanyagát (MOKKA, MOKKA-R), és számos más jelentős, de egymástól elszigetelt névteret sorolhatunk még fel a világhálóról (lásd például a Petőfi Irodalmi Múzeum Életrajzi indexét, a könyvtári, bibliográfiai és biográfiai digitalizált műveket). Jelentős előrelépés a Régi magyarországi szerzők (RMSZ) újabb kiadásának előkészítése az Országos Széchényi Könyvtár Régi Magyarországi Nyomtatványok Bibliográfiai Szerkesztőségében, amely mintegy hat és félezer szerző adatait és több mint nyolcezer rájuk vonatkozó utalót tartalmaz. Az új kiadás a régi szerzőnkénti egysoros adatleírást jelentős részletekkel bővíti ki: a lehető legteljesebben igyekszik számba venni a névváltozatokat és megjelöli az alapforrásokat is.

    BAKFARK (Bacfarc, Bacfarcus Greffus, Bacforc, Bacfort, Bachffart, Backfark, Bakfarcus Greffius, Graevius, Greefus Bacfarcus, Greff, Greffius) Bálint

    * Brassó (Brassó), 1506/1507-1576

    zeneszerző, lantművész: Itália, Franciaország 1540 k., Lengyelország 1546- 1565, Bécs 1566-1568, Erdély 1568-1570, Itália 1571-1576

    Sz. I.363.; G. I.1079.; MÉL I.75-76.; Zenei lex. I.136.; Kuzmík I.56-57.; UMIL I.89-90.; RMK III.527(=5297) [23]

    Az NDA névtér felállításának lehetőségeit taglaló 2004-ben készült tanulmány értékelte és mérlegelte azokat a forrásokat, amelyek integrálásával meg lehetne alapozni a magyar nemzeti névtér működését. Az NDA 2006-ban készült Stratégiai és projektterve a feladat megvalósításának nehézségeire hivatkozva viszont mintha félretolta volna a névtér felállításának ügyét,[24] holott a w2-es technológiákkal gyarapítható közösségi archívumok hasznos vezérfonalát képezhetné egy már kész választólistát is felkínáló névtér.

    Tovább szőve ilyen irányú gondolatainkat merül fel a kérdés: megvalósítható-e a 2004-es NDA-koncepció kitétele, miszerint „a különböző archívumok tartalmai között a közösen és egységesen kezelt tulajdonneveken keresztül lehet átmenetet teremteni”?[25] Átveheti-e például az EMIR (Elektronikus Magyar Irodalom) és alapformaként használhatja-e például a szócikkeiben felsorakoztatott bibliográfiákban a Magyar Nemzeti Bibliográfia kitüntetett névformáit, vagy elölről kell kezdenie mindent, és újra az alapoktól indulva kell felépítenie a saját név-archívumát?

    Az előző szakaszok talán egyértelműen utalnak arra, hogy külön adatgondozás, adategyesítés és -egységesítés nélkül a kitüntetett hozzáférési pontok karakterhelyességen alapuló egybevágósága elve mentén nem lehet megvalósítani az adattárak átjárhatóságát, és arra is, hogy a felhasználói elvárásoknak a jelenlegi könyvtári alkalmazások nem tudnak minden tekintetben megfelelni.[26]

    Az FRBR és FRAD modell kidolgozásának deklarált célja a felhasználói igények jobb kielégítése. A felhasználó dolgát egyszerűsítő megoldások a rendszer létrehozóinak, fenntartóinak, építőinek oldaláról nagyobb fokú komplexitás bevetését jelentik. A nyelv, írásrendszer, rendezési szempont stb. kiválaszthatósága további attribútumok bevezetését, illetve további entitások megkülönböztetését feltételezi, és további komplex kapcsolatrendszer definiálását és jelölését is megkívánja akkor, ha a művek keletkezés- és hatástörténetének vagy metamorfózisainak többdimenziós reprezentálását is meg szeretnénk oldani.

    Csak ilyen feltételek mellett lehetséges a neveknek is „alkalmazkodniuk” a különféle kontextusokhoz:

    Sapfō [kontextus: könyvtári]
    Sappho, Szapphó [kontextus: filológiai]

    Homérosz: Odüsszeia [kontextus: filológiai]
    ‘Omīros: Odysseia [könyvtári].

    A könyvtári névterek személyekre és művekre vonatkozó adatai a filológia nyomán keletkeznek, ennélfogva a könyvtári rendszerek névállományának tartalma folyamatosan változik: követi és kumulálja a filológia eredményeit. A digitális katalógusok jelenleg zárt rendszerének információkeresési hatékonyságát minden bizonnyal növelheti a w2-es technológiával hozzáadott folkszonómikus névváltozatok, adatok és adatkapcsolatok kumulációja.



     JEGYZETEK

    [*] Tóth Tündének köszönöm a címhez adott ötletét.

    [1] A dokumentumok leírásának (reprezentációjának) nemzetközi előírásait az 1970-es években dolgozták ki a nemzetközi szakmai szervezetek. Az ISBD (International Standard Bibliographic Description) szabványsorozataira alapozódnak a magyar katalogizálási szabványok (MSZ 3424 szabványcsalád), illetve a könyvtári szabályzatok (KSZ). A nemzetközileg egységes leírás a dokumentumok leíró adatelemeit kötött sorrendben, egyezményes jelrendszerrel közli. Az egyezményes jelrendszer, az adatok sorrendjének és jelölésmódjának ismeretében a bibliográfiai leírás így nyelvtől függetlenül is értelmezhető adatsorrá válik, a leírások elsődleges funkciója pedig az, hogy a kiadvány a leírás alapján azonosíthatóvá váljon. A könyvtári tájékoztató rendszerekben ezenkívül nagy fontosságot kapnak a dokumentumokról szóló információk összegyűjtését és visszakeresését célzó ún. egységesített besorolási adatok és kezelésük módja. A szerzők műveinek és a művek kiadásainak összegyűjtését végzik a személyek, testületek, művek egységesített névalakjai. Az egységesített névalak kiválasztását, a névszerkezet formáját és a katalógusba sorolásukat előíró szabványsorozat Magyarországon 1979 és 1986 között került kiadásra, ezek a következők: MSZ 3440/15 szabványcsalád az egységesített besorolási adatok közlésmódjáról, MSZ 3423/13 alkalmazási szabványok a bibliográfiai tételek besorolási adatainak megválasztására, MSZ 3493 a leíró katalógusok szerkesztésére, MSZ 3401a bibliográfiai tételek betűrendbe sorolására.

    [2] 1997-ig volt érvényben az ISO/R 843:1968, International System for the Transliteration of Greek Characters into Latin Characters szabvány. Számos könyvtár vagy egyáltalán nem is használta (használja) a nem latin írások latinra való konverzióinak nemzetközi átírási tábláit vagy még nem állt át a jelenleg érvényben lévő újabb honosított ISO 843:1997, Information and Documentation. Conversion of Greek Characters into Latin Characters, 1st ed., Geneve, ISO, 1997 szabvány alkalmazására. Lásd hozzá: DUDÁS Anikó, Nevek, antik nevek – autorizálás: egy magyarországi felmérés eredményei, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 52 (2005/9), 411–424.

    [3] Az MSZ 3440 A bibliográfiai leírás besorolási adatai szabványcsaládban ezek a következők: MSZ 3440–2:1979, Személyek nevei; MSZ 3440–3:1983, Testületek neve; MSZ 3440–4:1986, Címek; MSZ 3440–5:1979, Földrajzi nevek valamint KSZ/5:2005, Földrajzi nevek, mint adatbázisrekordok tárgyi hozzáférési pontjai.

    [4] A szakterminusban nyilvánvaló ellentmondás feszül. A már említett Földrajzi nevek, mint adatbázisrekordok tárgyi hozzáférési pontjai könyvtári és szakirodalmi tájékoztatási szabályzatban megjelenik a terminus módosítása: a dokumentumban a „kitüntetett hozzáférési pont” és „kitüntetett névforma” kifejezések szerepelnek.

    [5] A magyar helyesírás szabályai, 11. kiad. 218–221. pontjai a közgyakorlatra hivatkozva egyaránt teret engednek a fonetikus átírásnak, az ismeretterjesztő és a tudományos használatban elterjedt változatoknak, valamint más, szakmai körökben használatos átírás-variációknak is, külön megemlítve azt, hogy „a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció) a mindenkor érvényes szabványokat követi” (221.). A szabályzat a görög átírással kapcsolatosan csak az újgörög átírásra vonatkozó akadémiai kiadványt említi mérvadónak (A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása, Az újgörög nevek magyar helyesírása, főszerk. HADROVICS László, szerk. ZOLTáN András, Bp., Akadémiai Kiadó, 1985.), a kiadói és oktatási gyakorlatban az ógörög átírása viszont nem egyezik meg az újgörög átírással. A magyar ortográfiában az ógörög átírás alapjául az Ógörög–magyar szótár, szerk. GYöRKöSY Alajos, KAPITáNFFY István, TEGYEY Imre, Bp., Akadémiai Kiadó, 1993, 2. kiadás, 8–9. oldalán található kétféle tabella szolgál.

    [6] Mely elemek tartoznak szorosan a tulajdonnévhez, és melyek nem – segít a kérdést eldönteni Deme László tanulmánya: DEME László, Névterjedelem és névtartozékok = Névtudomány és művelődéstörténet, szerk. BALOGH Lajos, ÖRDÖG Ferenc, Zalaegerszeg, Zalaegerszeg Város Tanácsa, 1989, 282–286.

    [7] KSZ/4.1. HUNMARC. A bibliográfiai rekordok adatcsere formátuma, közread. a Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság, kiad. az Országos Széchényi Könyvtár, Bp., OSZK, 2003. Jóváhagyás: 2002. március

    [8] Nacionalna i sveučilišna knjižnica, Zagreb. Skupni katalog.
    http://www.nsk.hr/opac-crolist/crolist.html. A horvát nemzeti könyvtár katalógusában a Janus Pannonius név utalóként szerepel.

    [9] A kérdéskörről teoretikus összefoglalást ad JAKAB Judit, Emlékezet- és identitáselméletek – kánon nélkül, Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei, 12 (2005), 249–271.

    [10] A különböző bibliográfiai identitások kérdéséről az újabb katalogizálási koncepciók vonatkozásában lásd Barbara TILLETT, Authority Control, State of the Art and New Perspectives = Authority Control in Organizing and Accessing Information: Definition and International Experience, Cataloging & Classification Quarterly, Part I, Volume 38, no. 3–4, 2004, 23–41.

    [11] A tulajdonnév szemantikájának kérdéskörét több diszciplína sajátos megközelítésben tárgyalja, e helyütt egyetlen, a magyar nyelvészeti szakirodalom eredményeit is összefoglaló értekezésre utalunk: HEGEDŰS Attila, Mi a tulajdonnév?, Névtani Értesítő, 19 (1999), 5–8.

    [12] Petőfi színészneveiből néhány, vö. KERÉNYI Ferenc, Petőfi Sándor művészi névhasználatáról, Magyar Nyelv, 2000, 74–81.

    [13] Az egységesített címek fajtáit és a jelölésükre vonatkozó előírásokat tartalmazza a már említett MSZ 3440–4 szabvány.

    [14] A szellemi alkotások megtestesüléseinek mibenlétét, a bibliográfiai családok komplexitásának leírását kísérli meg Richard P. SMIRAGLIA, The Nature of „a Work”. Implications for the Organization of Knowledge, Lanham, London, The Scarecrow Press, 2001. Smiraglia valamely szellemi tartalom megjelenési formáinak generációit és a különféle kulturális közegekben végbemenő mutációit is vizsgálja, és igazolja azt a követelményt, hogy az információkereső (tudásszervező) rendszerek hatékony működése érdekében gondoskodni kell ’a mű’ azonosítását kezelő jelölőrendszerről, amely segítségével feltárhatók az alkotásokról szóló komplex információk.

    [15] Functional Requirements for Bibliographic Records, Final Report, IFLA Study Group on the Functional Requirements for Bibliographic Records, München, Saur, 1998 (UBCIM Publications. New series, 19).
    [http://www.ifla.org/VII/s13/frbr/frbr.pdf]
    [http://www.ifla.org/VII/s13/frbr/frbr.htm]

    [16] Functional Requirements for Authority Data, a Conceptual Model, Draft, IFLA UBCIM Working Group on Functional Requirements and Numbering of Authority Records (FRANAR), 2007. 04. 01.
    [http://www.ifla.org/VII/d4/FRANAR-ConceptualModel-2ndReview.pdf]

    [17] A szerző művei szerinti csoportképzésnél a linea az eredeti cím, azon belül nyelvi vagy időrendi alosztásban sorakoznak a címtételek. A vonatkozó katalógusszerkesztési szabvány: MSZ 3401–81, A bibliográfiai tételek betűrendbe sorolásának szabályai, 5., Bibliográfiai csoportképzés.

    [18] FRAD, 3–5.

    [19] Plutarkhosz említett értekezése Lautner Péter fordításában az utóbbi időben két különböző kötetben és kiadónál került kiadásra, ezek: PLUTARKHOSZ, Morálfilozófiai értekezések, Budapest, Kossuth, 1998, 25–65. és Középső platonizmus, Budapest, Osiris, 2005, 138–165. A két könyvben megjelentetett forrásszövegek (még?) nem szerepelnek egyenként a katalógusokban, így, ha a keresőeszközökben Plutarkhosz ezen írását szeretnénk megkapni, nem derül ki az, hogy az értekezést két kötet is tartalmazza. Az Erkölcsi erény-t különálló alkotásnak tekintve, ahhoz, hogy a kétféle megjelenését egy rendszer egy pontra gyűjthesse, szükség van egy az autorizálási célokkal létrehozott konstans jelölő, az „egységesített cím” vagy más állandó azonosító regisztrálására. Az érvényben lévő magyar katalogizálási szabványt követve a görögről latin írásrendszerre transzliterált görög nyelvű cím képezné Plutarkhosz Az erkölcsi erény c. morálfilozófiai értekezésének entitás-szintű reprezentációját, és egyben azt a technikai pontot is, amelyhez a forrásszöveg két megjelenése hozzáfűzhető a forrásszövegek megjelenése szerinti szöveghű címformákkal. Ez az eljárás biztosítja azt, hogy az esetenkénti, akár címváltozatokkal megjelenő ugyanazon mű (entitás) megjelenési és kifejezési formáit – mint például a különféle szövegkiadási apparátussal készült változatokat vagy a különféle nyelvű fordításokat – össze lehessen gyűjteni és rendezetten meg is lehessen azokat jeleníteni.

    [20] V. ö.: DUDÁS, 2005.

    [21] TILLETT, 2004.

    [22] Richard BENNETT, Christel HENGEL, Thomas B. HICKEY, Edward T. O’NEILL, Barbara B. TILLETT, Virtual International Authority File = ALA Annual Conference, 24 June 2006, New Orleans, Louisiana (USA) http://www.oclc.org/research/projects/viaf/ala2006c.ppt

    [23] A szócikket P. Vásárhelyi Judit a kézirat alapján bocsátotta rendelkezésemre.

    [24] Lásd Stratégiai és projektterv, szerzők HALÁCSY Péter, SZAKADÁT István, VÁLYI Gábor stb., Bp., BME Média Oktató és Kutató Központ, 2006. július 10., különösen 19-20.
    [http://www.nda.hu/files/nda_strat_2.pdf]

    [25] NDA Névtér. Javaslat az NDA Névtér működtetéséhez. Összefoglaló tanulmány, összeállították BERKE Barnabásné, FARAGÓ Imre, PLIHáL Katalin, PRAJCZER Tamás, SIKOLYA Zsolt, tanácsadó SZAKADáT István, 2004. március 6.
    [http://www.nda.hu/Resource.aspx?ResourceID=docstorefile&f=74&t=stored]

    [26] V. ö.: DUDÁS, 2005.



     Hivatkozások

    1. A cirill betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása, Az újgörög nevek magyar helyesírása, főszerk. Hadrovics László, szerk. Zoltán András, Bp., Akadémiai Kiadó, 1985.

    2. Deme László, Névterjedelem és névtartozékok = Névtudomány és művelődéstörténet, szerk. Balogh Lajos, Ördög Ferenc, Zalaegerszeg, Zalaegerszeg Város Tanácsa, 1989, 282–286.

    3. Dudás Anikó, Nevek, antik nevek – autorizálás: egy magyarországi felmérés eredményei, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 52 (2005/9), 411–424.

    4. Functional Requirements for Authority Data, a Conceptual Model, Draft IFLA UBCIM Working Group on Functional Requirements and Numbering of Authority Records (FRANAR), 2007. 04. 01.
    [http://www.ifla.org/VII/d4/FRANAR-ConceptualModel-2ndReview.pdf

    5. Functional Requirements for Bibliographic Records, Final Report, IFLA Study Group on the Functional Requirements for Bibliographic Records, München, Saur, 1998 (UBCIM Publications. New series, 19).

    6. Hegedűs Attila, Mi a tulajdonnév?, Névtani Értesítő, 19 (1999), 5–8.

    7. HUNMARC. A bibliográfiai rekordok adatcsere formátuma, közread. a Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság, kiad. az Országos Széchényi Könyvtár, Bp., OSZK, 2003.

    8. Jakab Judit, Emlékezet- és identitáselméletek – kánon nélkül, Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei, 12 (2005), 249–271.

    9. Kerényi Ferenc, Petőfi Sándor művészi névhasználatáról, Magyar Nyelv, 2000, 74–81.

    10. NDA Névtér. Javaslat az NDA Névtér működtetéséhez. Összefoglaló tanulmány, összeállították Berke Barnabásné, Faragó Imre, Plihál Katalin, Prajczer Tamás, Sikolya Zsolt, tanácsadó Szakadát István, 2004. március 6.

    11. Ógörög–magyar szótár, szerk. Györkösy Alajos, Kapitánffy István, Tegyey Imre, Bp., Akadémiai Kiadó, 1993, 2. kiadás, 8–9.

    12. Plutarkhosz, Morálfilozófiai értekezések, Budapest, Kossuth,1998, 25–65. és Középső platonizmus, Budapest, Osiris, 2005, 138–165.

    13. Richard P. Smiraglia, The Nature of „a Work”. Implications for the Organization of Knowledge, Lanham, London, The Scarecrow Press, 2001.

    14. Richard Bennett, Christel Hengel, Thomas B. Hickey, Edward T. O’Neill, Barbara B. Tillett, Virtual International Authority File = ALA Annual Conference, 24 June 2006, New Orleans, Louisiana (USA) http://www.oclc.org/research/projects/viaf/ala2006c.ppt

    15. Stratégiai és projektterv, szerzők Halácsy Péter, Szakadát István, Vályi Gábor stb., Bp., BME Média Oktató és Kutató Központ, 2006. július 10.

    16. Barbara Tillett, Authority Control, State of the Art and New Perspectives = Authority Control in Organizing and Accessing Information: Definition and International Experience, Cataloging & Classification Quarterly, Part I, Volume 38, no. 3–4, 2004, 23–41.



    Utolsó frissítés: 2008. 06. 09.

    © A Szerzők, 2007–2008
    © Bibliopolisz, 2007–2008
    Minden jog fenntartva!
    All rights reserved!
    ISBN 978-963-87640-1-0 (online verzió)